MFKKE Zsűriszeminárium – Balatonfüred 2023.

Zsűriszeminárium

Információk

Az idei évben az MFKKE egyesület zsűritanfolyamot tart, 2023. május 5-6.-án, Balatonfüreden!
A tanfolyam elvégézését ajánljuk azoknak a  versenyzőknek, trénereknek, oktatóknak, akik szeretnének átfogóan belelátni a versenyzés világába, a versenyszabályzatokba és a OMC nemzetközi Szervezet által létrejött pontozási, értékelési rendszerbe. Jó lehetőséget nyújt a képzés azok számára, akik szeretnének megtanulni zsűrizni, vagy már korábban végeztek zsűriképzőt, de felfrissítenék naprakész tudással a korábban tanult ismereteket.
A program különlegessége, hogy a képzést megelőző hétvégén lesz Milánóban az OMC idei zsűritovábbképzése is, így aki részt vesz a májusi tanfolyamunkon, első kézből értesülhet a legfrissebb nemzetközi verseny információkról és a milánóban bemutatott új trendekről!

Akik a pénteki elméleti oktatást követően, a szombati napon sikeres zsűrivizsgát tesznek, meghívást kaphatnak a MFKKE által szervezett Magyar Bajnokság zsűrizésére. A gyakorlott zsűritagoknak is ajánlott elvégezniük a tanfolyamot, mert csak abban az esetben garantált a részvételük a 65. Magyar Bajnokság értékelésében.

Program

Péntek, 12.00 - 18.00

  • Zsűrilapok részletes elemzése és helyes kitöltése,
    a nemzetközi követelmények alapján
  • Zsűrizési szabályok, kritériumok ismertetése
  • Miből áll a zsűrizés szabályos és etikus folyamata
    (viselkedés a páston)
  • Az OMC, Nemzetközi Világszervezet Milánói továbbképzésén megismert legfrissebb információk és trendek bemutatása, ismertetése.
  • Szakágankénti információk
  • Zsűrizés gyakorlása

Szombat, 08.00 -

  • Zsűrizés a gyakorlatban, gyakorlati vizsga az új résztvevőknek:
    A szombati versenynapon, azok, akik az első alkalommal végzik el a zsűriszemináriumot, gyakorlati vizsgát tehetnek a verseny páston.
  • A gyakorlott zsűritagoknak is ajánlott elvégezniük a tanfolyamot, mert csak abban az esetben garantált a részvételük a 65. Magyar Bajnokság értékelésében.

Jelentkezés

a zsűriszemináriumra

Tartalomjegyzék

MEGOSZTÁS

Facebook
Nyomtatás
Email

Megnevezés: Magyar Fodrász-Kozmetikus Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Adatkezelő)
Levelezési cím: 1064 Budapest, Vörösmarty Utca 48.
Adószám: 19000613-2-42
Telefon: 06-20-473-15-53
Email: mfkkeiroda@gmail.com
Honlap: https://mfkke.hu
Tárhely szolgáltató neve: Nextserver Kft.
Adatvédelmi Szabályzat: https://nextserver.hu/privacy-policy/

AZ OLDALON LEADOTT JELENTKEZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ ADATKEZELÉSEK

Az Adatkezelő a jelentkezés során a látógató által megadott személyes adatokat kizárólag a regisztrációs folyamat miatt tárolja, mindig bizalmasan és a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeli, harmadik félnek nem adja ki. A regisztráció során kitöltött adatok küldése SSL titkosítással ellátott csatornán keresztül történik a Látogató adatainak védelme érdekében.

ADATOK TÖRLÉSÉT AZ ALÁBBI MÓDON KÉRHET

E-mail: mfkkeiroda@gmail.com

A JELENTKEZŐ ADATAINAK NEM JOGSZERŰ KEZELÉSE ESETÉN AZ ALÁBBI HELYEN ÉLHET PANASSZAL

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
A rendelettel kapcsolatos információk az alábbi linken tekinthető meg: https://www.adatvedelmirendelet.hu/a-rendelet-szovege/